Egri Érseki Palota Látogatóközpont

Bepillantás a püspök sekrestyéjébe, dolgozószobájába, kincstárába, képtárába, és könyvtárába kiállítás

XVI. Benedek pápa szerint „a művészet, természeténél fogva egyfajta felhívás a misztériumra, a szépség pedig a természetfeletti felé irányít bennünket. A szépség, amely a világegyetemben és a természetben található, illetve amelyet a művészi alkotások fejeznek ki, az emberi tudatot a végtelen felé szélesíti ki, út a transzcendencia, a végső misztérium, Isten felé."

eger

A "Bepillantás" címet viselő egyházművészeti kiállítás öt teremből álló térsora újszerű módon, 21. századi köntösben mutatja be az Egri Főegyházmegye több évszázados szellemi és tárgyi örökségét.

eger

Az érseki palota középső tömbjének első emeleti, díszudvar felé néző termeiben - az élményturisztikai trendekbe illeszkedő módon - az érdekességek mentén felépített, ugyanakkor sokrétű levéltári, történeti és művészettörténeti kutatásokon alapuló tartalmak révén kerülnek bemutatásra a műtárgyak.

eger

Az elsötétített, a fények által teremtett atmoszférával rendelkező termeken végighaladva az ismeretek átadását okostelefonos vezetés, interaktív eszközök és különleges installációk segítik, ezáltal nyerünk bepillantást a palota és lakói egykori életébe. A tematikákhoz kapcsolódó részletes szakmai tartalmak a kiállításban elhelyezett érintőképernyős terminálokon érhetők el. A bemutatás eszközei: tárgy köré vetített animált információs interaktív pult, interaktív terminálok, monitorok, okostelefonos vezetés.

logo
Egri Érseki Palota Látogatóközpont
www.egriersekipalota.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Add a Facebook-hoz
Legfrissebb bejegyzések:
2017-01-10
2016-os légifelvételeink Fejér megye várairól | részletek
Pár évvel ezelőtt adtuk ki Fejér megye várai című kötetet és azóta is minden évben ahogy repülünk igyekszünk bővíteni a megye várairól készült légi...
2015-11-02
Egri Érseki Palota Látogatóközpont | részletek
Bepillantás a püspök sekrestyéjébe, dolgozószobájába, kincstárába, képtárába, és könyvtárába kiállítás XVI. Benedek pápa szerint „a művészet, természeténél fogva egyfajta felhívás a...
2015-09-28
Örökségturisztikai és kulturális rendezvényközpont a tolcsvai Szirmay-Waldbott-kastélyban | részletek
A HEGYALJAI ÉLET SOKSZÍNŰSÉGE A MÚLTBAN ÉS A JELENBEN A Világörökségi védettséget élvező Tokaj-hegyaljai Kultúrtáj részét képező Tolcsva Községben álló Szirmay-Waldbott-kastély Európai Uniós...
»» minden bejegyzés

Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen





Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió