Vár a Csiklingvár!

2012.04.09-én megrendezésre került a Vár a Csiklingvár! elnevezésű túra, ami a nemrégiben a Castrum Bene Egyesület és a Civertan Grafikai Stúdió gondozásában megjelent Fejér Megye várai az őskortól a kuruc korig című könyv első nagyobb bemutatkozása volt a turisták körében.

A túrával egy napon rendezte a Kalandozók Klubja a már szokásosnak mondható húsvéti túráját 20 és 10 kilométeres távokon. A hosszabban 80-an vettek részt, közülük 15-en kijöttek a várhoz, amihez nekik pár kilométer kitérőt kellett tenniük az útvonalukról, így tekinthetjük kimondottan várlátogatóknak őket. A rövidebben pedig 70-en voltak, közülük 20-an kértek díjazást a várhoz, nekik ott egy kötelező ellenőrző pontjuk volt.

Továbbá voltak 15-en akik csak a várat keresték fel, ők korábban elkezdték már a 2012-es vártúra sorozatot, amit még év elején indult el. Így összességében 65-en voltak a várnál. Az időjárás viszonylag kedvező volt. Voltak jó páran akik először látták a várromokat. Ők örültek volna, ha több maradt volna meg belőle, így mindenki a képzeletére hagyatkozott inkább. Körbenézett mindenki és vidám hangulatban hagyták el a helyet. Akik nem először látták természetesen szintén megnézték újra.

Távolabbi tervek: idén még négy váras túra lesz megrendezve terveink szerint, a Fejér megye várai könyv túrasorozatán belül:

06.09.: Vár a Varjúvár! ( Bodajk mellett, a Gaja-szurdok bejáratánál ):Rejtvényes, érintőpontos, éjszakai tájékozódási túra, ajánlott útvonallal szintén a Kalandozók

Klubja rendezésében, és egy kevesek által ismert várrom(hely) bemutatása.

A nyár folyamán, valószínűleg július hónapban: a második vártúra (bővebb információ a túra előtt egy hónappal lesz)

Novemberben: a harmadik vártúra ( bővebb információ szintén a túra előtt egy hónappal)

12.02.: Vár a Török-sánc! ( Mór mellett ) A Kalandozók Klubja által rendezett 22 és 13 km-es útvonal bejárása közben találkozás a Mikulással, illetve egy újabb várrom(hely) megismerése.

Bővebb információ az alábbi elérhetőségeken:

A vártúrák támogatója a Civertan Grafikai Stúdió
1064 Budapest, Izabella u. 69.
Tel.: (06 1) 332 3261 - Mobil: 06 30 952 9533
E-mail: civertan@civertan.hu

A rendező: Nyevrikel Zsolt
8054 Balinka, Bányatelep 8. f.sz. 3.
Tel.:70-505-48-69 ; 20-412-21-32
E-mail: nyevri@citromail.hu


Kapcsolódó oldalak:

http://www.castrumbene.hu/ | http://www.civertan.hu/


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Add a Facebook-hoz
Legfrissebb bejegyzések:
2017-01-10
2016-os légifelvételeink Fejér megye várairól | részletek
Pár évvel ezelőtt adtuk ki Fejér megye várai című kötetet és azóta is minden évben ahogy repülünk igyekszünk bővíteni a megye várairól készült légi...
2015-11-02
Egri Érseki Palota Látogatóközpont | részletek
Bepillantás a püspök sekrestyéjébe, dolgozószobájába, kincstárába, képtárába, és könyvtárába kiállítás XVI. Benedek pápa szerint „a művészet, természeténél fogva egyfajta felhívás a...
2015-09-28
Örökségturisztikai és kulturális rendezvényközpont a tolcsvai Szirmay-Waldbott-kastélyban | részletek
A HEGYALJAI ÉLET SOKSZÍNŰSÉGE A MÚLTBAN ÉS A JELENBEN A Világörökségi védettséget élvező Tokaj-hegyaljai Kultúrtáj részét képező Tolcsva Községben álló Szirmay-Waldbott-kastély Európai Uniós...
»» minden bejegyzés

Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen





Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió